Mézesház a modern társadalomban

 

Ahogy Bohumil Hrabal az Őfelsége pincére voltam című kultregényét megírta, melyből Jiří Menzel 2006-ban filmet is készített, úgy tartom fontosnak és érdekesnek bemutatni Veronika különleges életét, és jelenlegi új vállalkozását. Jan Díte, a könyv főhőse számos olyan dolgot megélt és megtapasztalt, melyről egyszerű halandó utoljára gyermekkorában mer álmodni, mégpedig egyszerű utcai árusból a legszebb prágai étterem pincére lesz, és bevezetik a milliomosok régóta csodált világába. Aki nem olvasta, vagy látta a filmet, annak nem akarom lelőni a poént.. de végül egy olyan elhagyatott faluba küldik, mint amilyenről Veronika mesélt nekem, melyet maga választott új otthonának: “Isten háta mögött kétszer, balra a fővárostól… ” Mondjuk úgy, a Balatontól indult, és oda tért haza – közben persze számos állomás volt…

 

 

Veronika a rokonom, egészen pontosan a nagynéném, aki első ízben Budapestre került fel, ahol az akkori nemzeti légitársaságnál, a Malévnál kezdett dolgozni. Az elkövetkezendő években könyvelt, foglalkozott bér és TB ügyintézéssel, majd HR Manager volt. Magánéletbeli okokból kifolyólag egy merész fordulattal áttelepült külföldre, mert ahogy fogalmazott “a számok világából nyugalmasabb vizekre” kivánkozott. Évekig Amerikával ismerkedett, majd Londonba, Dubaiba és Dohába vitte a sorsa. Eközben rövid kitéröi voltak Jordániába és Szaud Arábiába is. Itteni életéröl csak annyit lehet mesélni, hogy a High-Net-Worth Individual (HNWI) szférában mozgott. Noha a címhez – melyet meghatározni igyekszik e fogalom – nincs pontosan meghatározva a gazdagság mértéke, jellemzően mély titoktartás övezi ezt a társadalmi réteget.

 

 

Egy ilyen világból, egy ilyen elképesztően más, sokak számára mesés álomvilágból Veronika mégiscsak hazavágyott. Jómagam is igyekszem megérteni, mi késztethet, motíválhat valakit ezek után. Veronika egy kinti balesete kapcsán, – amikor is egy meglehetősen méretes márványlépcső tetejétől az aljáig végigcsúszott – gondolt először arra, hogy hazaköltözzön. Az itthoni gyógyvizek, és az utóbbi időkben sokat nélkülözött egészségügy mégiscsak jobbnak bizonyult számára, mint külföldön. Kijelölte a helyszínt hogy hová szeretne visszavonulni, majd megvásárolta az első újságot, és elhatározta, hogy nem válogat, és böngész át ezer apróhirdetést – azt a házat veszi meg, amit először meglát, és amire elég a pénze. Habár nem tudta még mihez is kezdjen, ha egyszer végleg hazajön, elkezdte megteremteni a távolból azt az otthont, amely aztán hazavárta, és amely igen közel volt ahhoz a településhez, – gyermekkora színhelyéhez – amelytől egyébként évekig sikeresen elmenekült. Ugye mindenkinek van fogalma milyen manapság egy építkezés, vagy legyen az csak felújítás? És mindezt telefonon, több, mint 3500 km távolságból intézve?

 

 

 

Eljött tehát az idő, amikor hazarepült, és nem ment többet vissza. Feladta addigi életét, kényelmét, és egy arab telivér versenyló áráért hazaköltöztette kinti macskáját, aki talán behozza az árát, ha tényleg kilenc élete van. Veronikát sok nehézségen átsegítette, és megértette Hitler, ez az elkényeztetett macska, aki az arab világban egy letagadandó kisállat volt. Habár az arabok nem fogyasztanak macskát, nem is igen tűrik meg őket – mint házi kedvencek tehát szóba sem kerülnek – így aztán érthető, hogy rendkívül gyorsan aklimatizálódott az itteni körülményekhez, túlélve hosszú hónapos karanténokat és védőoltásokat, s az ezekkel járó hercehurcát.

 

A hazaköltözés, és gyógyulás folyamata gondolom egy nagy belső vizsgálódáshoz vezetett, melyet talán sokan most – a karanténban – szintén megélünk. Veronika szép lassan ráébredt arra, hogy imád kertészkedni, fözni, sütni, és végre valami olyan dologba szeretne belevágni, amit igazán, és szívből tud csinálni, ami Őt magát érdekli, hiszen ekkorra már teljesen nyilvánvalóvá vált előtte is, hogy tehetsége van a művészetekhez, és úgy általában az élehez. Hadd említsem meg, hogy gyerekkorában zongorázni járatták a szülei, és a rajzoláshoz, festéshez is volt idő, mikor ambíciókat fűzött. Az Ő Vázlat füzete volt számomra a mérce nagyon sokáig. Végre a maga uraként, és a maga örömére alkotni akart… Olyan konyhát alakított ki magának, mint egy igazi világutazó. Tudta mire: milyen felszerelésekre, milyen eszközökre, és milyen konyhára van szüksége ahhoz, hogy otthonosan belengje. Így készült el a “studiója”, ahová akárhányszor mentünk látogatóba, mindig házi szörpökkel, és különleges finomságokkal kínált bennünket.

Eredetileg csak hobbi volt… – meséli. Főzni azóta szeretek, mióta megtanultam – a sütés már nem volt ennyire egyszerű.  Azt a Leiths School of Food & Wine-ban szerettem meg, ahol chef címet szereztem, és ahol nagyon jó tanárom volt.

Angliában ezzel egy időben “proffesional” cukrász diplomát is szerzett London központjában, a Hyde parktól délre fekvő Knightsbridge PME Ltd. Cake decorating szakán, illetve a Shaker BarSchool-ban bartender címet.

 

 

Habár – saját bevallása szerint – régóta kokettál a mézeskalácsozással, ezt az igényét leginkább Karácsonykor élte ki, ahogy mások is többnyire az ünnepekre korlátozódva teszik ezt. Azonban most, hogy hazajött, azon kapta magát, hogy eljött a január vége, és még mindig mézeskalácsozik… Így született meg az elhatározás.. Elment egy Alsópáhoki Alkotóházba, részt vett egy mézeskalács hobbi napon, ahol aztán a vezető tanár vetette fel az ötletet, hogy akár taníthatná is a mezeskalácsozást.

“Hát innen jött a nagy ötlet, hogy én bizony mézeskalácsozni fogok! De nem a hagyományosat, hanem egy modernebb felfogásban készülő fajtát.”

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Beiratkozott egy Cserszegtomaji mézeskalács tanfolyamra, ahol megkapta az alapokat újdonsült vállalkozásához, melyet “Vera Mézeskalácsháza” címre keresztelt. Karácsony óta szüntelenül gyakorol, március 1.-ével pedig hivatalossá is vált a dolog, mint mondja:

“a legjobb időben… De ezt szeretem csinálni, kikapcsol, megnyugtat. Ezenkívül kiélhetem a kreativitasomat. Multifunkciós vagyok.”

Amint az eddigi életút bemutatásából gondolom kiderült, Veronika megállíthatatlan, és amit egyszer a fejébe vesz, amihez ragaszkodik, azt meg is csinálja. Egyetlen korlátot sem fogad el, hiszen legyőzte azokat, és ha valamitől fél, az mindenben a sablon. A sablonos élet, a sablonos sütik, a sablonformák. Habár szeret, és él is a művészi szabadságával, saját stílusa, témái, és megoldásai egyértelműen átütnek minden alkotásán. Veronika, aki mikor külföldön élt magyar egyéniségét, hagyományait, szokásait, ételeit közvetítette más kultúrák felé, most hogy hazatért pedig igen széles világ hatásait őrzi, ezekből merít ihletet, és alkot valami egészen újat – mert hiszen nincsenek határok:

“A repertoár szinte végtelen, mert bármilyen alkalomra, bármit elkészitek. És mindig fejlesztem a technikákat.”

Aki ezek után kedvet érez valami ötletes, és eredeti ajándék rendeléséhez, keresse fel bizalommal Vera Mézeskalácsházát:  https://www.facebook.com/groups/1128827554118158/

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük