Gyümölcssaláta – az egyszerű örömök egyike

Mikor nagymamánál nyaraltunk, az esti filmnézések mellé mindig felvágtunk pár almát, és pucoltunk narancsot is. Gyerekkoromból jól emlékszem a citrusok ízére, melyet égre-földre keresek, de valamiért egyre kevesebb igazán finomat, savanykásat, és lédúsat találok közöttük. Régen csak rá kellett néznem a narancsra, s már a héjáról meg tudtam állapítani milyen az íze – ez ma már nem így van. Majdnem teljesen feladtam, és leszoktam a narancs vásárlásról, mert olyan elkeserítőnek találtam, hogy habár nem tudom az okát, hogy vajon miért, arányait tekintve nagyon kevés köztük az igazán finom, ami tényleg megüti a mércét, és akkor a reszelhető citrom, és narancshéj hiányáról (mert a bolti, csak gyenge mása az eredetinek) még nem is beszéltem. Aztán egyszer csak, egy kreatív ötlettől vezérelve beugrott, hogyan manipulálhatnám ki azt az ízt amire vágyom. A citromok ma is éppoly savanyúak, mint régen… Legalább egy fél citrom levét kifacsarom, teszek hozzá mézet, majd ezzel az eleggyel leöntve a narancs is visszanyeri azt az ízt, amely után sóvárgom.

Ha már erre rájöttem, rögtön tovább folytattam a gondolatmenetet, és más gyümölcsökkel is elkezdtem kísérletezni. Így lett belőlem nagy gyümölcssaláta rajongó… Ma már ez jelenti számomra a tökéletes édességet, hiszen a friss gyümölcsfogyasztás minden időben rendkívül fontos. A turmixok egy másik műfaj, amiben könnyen lecsúszik a szükséges napi gyümölcsmennyiség, azonban a gyümölcssalátáknak van számomra valami olyan előnyük, ami talán szubjektív. Rendkívül ínycsiklandónak, és étvágygerjesztőnek találok egy tál gyümölcsöt az ebédlőasztalon, és felvágott formában még könnyen át is tudom érezni ezt a rómaias bőséget, könnyebben, mint mikor pépesítve megiszom. Natúr joghurthoz, esetleg quinojával sűríett joghurtjóhoz is kíváló feltét lehet egy frappánsan öszerakott gyümölcssaláta, de jól eshet teszem azt egy sajttállal kombinálva dióval, mandulával fogyasztva is, így máris főfogássá válhat a maga egyszerűségében.

Ha vendésgségbe készülünk, vagy vendégeket várunk, és különösen ha gyerekeket, egy tál gyümölcssaláta mindig jól jön, ráadásul igen gyorsan összeállítható. Érdemes azonban nem rögtön fogyasztani, hanem előtte picit összeérlelni! Ez az egyik legjobb módszer, hogy a kicsikkel megszerettessük a gyümölcsöket, és könnyebb is, mintha egyenként próbálkoznánk. Új, ritka és egzotikus ízek is ügyesen belecsempészhetők, mint kivi, mangó, ananász, gránátalma, papaya – kinek, mi? Az idény gyümölcsöket, és persze saját ízlésünket mindig részesítsük előnyben, akkor biztos nem fogunk csalódni! Az én egyik tavaszi kedvencem…

Hozzávalók:

  • 1 db narancs
  • 1 db alma
  • 1 db körte
  • 1 db banán
  • kékáfonya, és barack kompót
  • fél citrom leve
  • 1 evőkanál méz
  • ízlés szerint fahéj

Csak a narancsot szoktam megpucolni, az almát, körtét nem hámozom, csak kimagozom, és mindent számomra ízléses méretűre darabolok. A kompótok leve ugyan tartalmaz némi cukrot, de szoktam a salátába tenni, mert összefogja az ízeket, ahogy a méz-citrom elegye is.

Mindenkinek jó egészséget!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük