Egy hosszabb téma, mint ételtudomány / élettudomány – bevezetőjére

Habár rengeteget fejlődött az orvostudomány, és sok olyan problémára talált magyarázatot, amire nagyanyáink csak szerették volna, mégis valamiért mi, egyszerű halandók nehezen tartjuk a lépést. Mire beépül a tudatunkba, hogy milyen is az egészséges táplálkozás, már megint új problémákra keresünk magyarázatot. Az élet annyira összetett, és bonyolult, és olyan sok összetevőből, annyi értékrendbeli különbségről szól, miközben minden mindenre hatást gyakorol, hogy nehéz ezt a “mindent” átlátni, és idejében, helyesen cselekedni. A technikai, és a különböző tudományokban való fejlődés lehetővé tette, hogy a várható élettartam egyre több évvel ajándékoz meg bennünket, de még mindig nem tudjuk maradéktalanul kizárni a kiszámíthatatlan lehetőségét, vagy nem tudjuk előre megjósolni, hogy egy adott változ(tat)ás hosszú távon mit eredményez.

Manapság minden második ember küzd valamilyen táplálkozási problémával, vagy ételintoleranciával. Rengeteg külső probléma hátterében, mint puffadt has, lassú anyagcsere, pattanásos arcbőr, korpa, elvékonyodott köröm, hajhullás, de akár a fáradtság, kimerültség, álmatlanság, kedvtelenség mögött is a nem megfelelő táplálkozási szokások, a nem megfelelő ritmusban elfogyasztott, vagy rossz minőségű, rossz összetételű, túlságosan feldolgozott, tartósítószerekkel, ízfokozókkal, teletömött ételeink állnak. Egyre több tanulmány és kutatás igazolja, hogy bizonyos betegségek az újkori élelmezéssel, és életmóddal kezdődtek, sőt drasztikusan növekszik a számuk.

Szervezetünk – mint az áramkörre köthető háztartási gépek, kütyük – mindenféle működéséhez energiát éget el. Ezt az energiát az elfogyasztott tápanyagokból nyeri, ezért egyáltalán nem mindegy, hogy mivel tápláljuk. A keleti orvoslás a Nyugatival szemben nem az egyes szervek gyógyítására szakosodott, hanem egységként kezeli a testet és a lelket, hangsúlyozza az elfogyasztott étel / ital fontosságát, sőt tanítja is azt. A nyugati orvoslásnak nem része a táplálkozás. A gyógyszerek összetétele ugyan tananyag, de a táplálkozás tudománya nem. Egyre érdekesebb összefüggéseket találni azonban testünk működése, és táplálása között… Azt gondolom ezek az információk fontosak lehetnek minden ember számára.

A gyártók – akik belőlünk élnek – nyilván mindent legyártanak nekünk, még olyan dolgokat is, melyekről korábban azt sem gondoltuk volna, hogy hasznosak lehetnek. Ki gondolta volna valaha, hogy a nők kezéből kikerül egyszer az a bizonyos fakanál? Hogy valaki / valakik, mint korábban a céhek összeállnak, szakosodnak, és specializálódnak bizonyos ételfajták tökéletesítésére, sőt kényelmes hozzáférhetőséget biztosítanak iránta, vagy ki gondolta volna, hogy eljön az a generáció, aki, mint korábban mi a mama főztjéhez, egy márkához fog ragaszkodni? És ki kérdőjelezte meg valaha a mamát, vagy ki volt kíváncsi rá, hogy mitől olyan jó ízű az a bizonyos étel? Nos nem más, mint az aki utána akarta csinálni. Ma, amikor leemeljük a boltok polcairól az ismerős márkát ismeretlen összetevőivel, senkit sem izgat igazán, hogy mi van benne, mert senki sem akar hasonló ízt és állagot otthoni körülmények között elérni. Vegyük példának az egyszerű, közönséges majonézt, ami egy könnyen romlásnak induló ételkiegészítő, nem úgy a bolti verzió – vajon hányan vesződünk elkészítésével? Inkább megvesszük, ugye? Ha el is olvassuk, és tartalmaz olyan összetevőt, amelyről nem sokat hallottunk, vagy gyanús, hogy mennyire szolgálhatja az egészségünket, a nekünk megspórolt időért cserébe mindent hajlandók vagyunk megbocsájtani. Hiszen egy anya manapság karriert befutó nő, aki egykoron bár maga gondolta úgy, hogy a konyhai teendőknél, anyaságnál többre is képes, ma szinte társadalmi elvárásként teljesít, miközben nem vette figyelembe, hogy bármilyen segítsége is akad majd a női szerepek betöltésére, az akár lelkifurdalást okozó, stresszel járó felelősség végül megmarad neki. Vagyis továbbra is rajtunk nőkön nyugszanak az alappillérek.

 

Mert persze a mama nem teheti meg, hogy xantángumit tömjön az ételbe, míg egy gyártó úgy tűnik igen. Márkajelzések nélkül legutóbb 5 féle majonéz összetételét hasonlítottam össze a minap, és mindben ott volt ez a bizonyos xantángumi, ami nem tűnik éppenséggel magától értetődőnek.. Legtöbbször gőzünk nincs a testünkbe bevitt anyagokról, azok kémiájáról, kémiai reakcióiról, biológiai hatásairól. És persze a mamának kell elolvasnia az összetevőket, olvasni a jelekből, olvasni a kódokból, kiművelődnie, és tudnia, mi egészséges, mi nem, neki kell egészséges étkezési szokásokat kialakítani a családban, és tudnia mindenkiről mit eszik akkor is, ha nem látja, hiszen az Ő ismeretei és hozzáértése válnak idővel családi tradíciókká.

Jómagam abba a generációba tartozom, amikor az anyák javarésze már dolgozni járt, kevés ideje maradt a főzésre, de azért valahogy belepréselte még. Igaz, hogy a gyerekek, pedagógusok, és persze sokan mások is az (iskolai) menzán étkeztek, de volt otthon is valami kis főttétel, és hétvégente a nagyszülőknél nagy családi összejövetekre voltunk hivatalosak. Manapság az iskolák többsége nem működtet saját menzát, hozatják az ételt, a szülőknek is csak harapni van idejük, elterjedtek a gyorséttermek, melyekről tudjuk ugyan, hogy nem elég táplálóak, de esszük, mert nem kell mosogatni utána, mert a gyerekeink hiperaktívak, és annyi inger, külső-belső példakép, és ezáltal megfelelési vágy, élmény ér bennünket egy nap, hogy nincs időnk magunkra se, nemhogy főzni?! A régi családi receptek is cserbenhagytak bennünket, mert időigényesek, vagy kiderült róluk, hogy nem elég egészségesek, nem elég változatosak és ínyencek, sok bennük a zsír, a cukor, mint például a szülinapi vajkrémes torták, melyek a vaj egészségtelennek kikiáltása után (90-es évek) egy nagyot dobbantva margarinosakká avanzsálódtak, és senkinek se kellettek igazán, vagy a rengeteg cukorral órákig főzött lekvár, melyek 10 év alatt sem romlottak meg és szalicillel készültek, amiről ma már tudjuk, hogy mint jól bevállt tartósítószer kifejezetten károsak voltak. Emlékszem az első –  már nem házi készítésű – extravagáns színű szörpökre, és vattacukrokra a strandokon, a gyerekkori nagy kedvencre a robbanós cukorkára, az instant teák és kakaók, vagy az amerikai édes-sós csokoládék megjelenésére, vagy az igazi (kovászos) kenyér, kifli és zsemle illatára, ízletes, ropogós héjára, ami viszont – érthetetlen módon – feleldésbe merült… én akkoriban a még többnyire csak kávézókban kapható tejporra, és cukros sűrített tejre esküdtem, mindazonáltal felnőtt koromra sem szoktam rá a kávézásra, pedig a nagyszüleim úgy itták, mint én a kakót… Habár rengeteg dolgot megkérdőjeleztünk, szépen bekúszott az életünkbe az energia ital, és még sorolhatnánk. Értékét vesztette a víz ízű víz – ma már minden 3. palackozott víz valamilyen ízesítéssel rendelkezik. Talán újra divatosak kezdenek lenni a zöldségek, gyümölcsök, de vajon ki kap otthon anyutól pucolt répát, mint mi annak idején, csak hogy egy kicsit nyugton maradjunk, vagy mikor parkolnak be az utcánkba és kurjantják el magukat a zsigulis árusok, hogy “Dinnyét, mézédes dinnyét vegyenek!”? Persze hajlamosak vagyunk túl idealizálni mindent ami elmúlt, de azért a változás szeleire általában tömegesen reagálunk, nem csak úgy véletlenszerűen. Ami mindenképpen tanulságos, hogy az embereknek gyorsan és könnyen elkészíthető, friss receptekre van szüksége, és habár imádunk mindenben rutinra szert tenni, leginkább arra kéne törekedjünk, hogy a változatosság válhasson rutinná életünkben!

Ez az írás segítég kíván lenni a sok kérdőjel után azok számára, akik szeretnék átlátni ezt a felelősségteljes hivatást, akik szeretnék jól érezni magukat saját bőrükben és szeretnének kiteljesedni családösszetartó szerepkörükben, mert az étkezések bizony összehozzák az embereket. Mert ki nem szeret enni? Ki nem szereti a színeket, ízeket, illatokat? És félve kérdem: ki nem szeret főzni? A minap a párommal arról beszélgettünk, mi lehet az oka annak, hogy a mesterséfek jelentős részét férfiak alkotják? Az ő véleménye az volt, hogy mernek játszani az étellel, szinte eggyé válnak azzal, amit csinálnak. Az én véleményem hasonló volt, szerintem a nők szerepcsomagban kapják a konyhai teendőket, és nehéz rávenni őket, hogy érdeklődjenek egy muszáj dolog iránt, amitől egykoron úgy tűnt sikeresen elmenekültek.. De játszani mi is tudunk, szeretünk is. Biztosra veszem hogy miközben olvasol majd számos érdekességet fogsz felfedezni, megérteni, és belefeledkezel a kalandozásba!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük